Igen arra a Júliára célzom. A Capulet család gyöngyszemére. Egy pár hete került porondra a filmlistámon a "Levelek Júliának" c. szerelmes, romantikus dráma. A történet hihetetlenül szenzációs. Köszönet Gary Winick-nek a nagyszerű rendezésért, no és persze a forgatókönyvíróknak is: Jose Rivera-nak, és Tim Sullivan-nek.
De had mondjam el előbb az okot, amiért írok erről. Én magam is álltam a híres erkély alatt Veronaban, és ugyanúgy mint a filmben, a fal tele volt ragasztgatva cetlikkel, melyekre szerelmes, összetört szívű lányok, asszonyok, nők írták fohászukat Júliához, illetve Júliának. Az udvarban álló szobrot én magam is megsimogattam, szerencsét remélve a szerelemben. Az ember hinni kezd az álmokban, mikor személyesen ott áll, egy régmúlt, szenvedélyes szerelem hűlt helyén. Én is hittem, s azok a nők is hittek, és még hisznek is, míg világ a világ, s míg lesz ki cetlit ragasszon, ki fohászkodjon Júliához. (Hozzá teszem Olaszországgal kapcsolatban, teljesen elfogult vagyok. A szerelmese vagyok. A Toscan vidék, a gyönyörű cédrusok, a hihetetlen szenvedély az emberekben....hmm...no de ez egy másik bejegyzés lesz...)
Na de ideje visszatérnem a történetre. Adott egy velejéig optimista (kissé naiv), törékeny már-már szűzies fiatal újságírónő ( ez már elég elcsépelt), aki természetesen más, mint a többi törekvő és másokon átsétáló szenzációhajhász firkász. Ő Sophie. A festői Veronaba utazik vőlegényével, mintegy elő nászút gyanánt. Mondanom sem kell a vőlegény egy tuskó . Nem találok rá más szót. Halvány gőze nincs mi a szerelem, mi a másik fél tisztelete. Hobbijának( mely egyben a munkája is) él. Szakács. Olaszország pedig az élvezetek hazája, az ízek találkozóhelye, az isteni ételek paradicsoma. Így minden idejét munkával tölti. Addig természetesen fiatal írónőnk a maga útját járja. Bejárja Verona minden zeg-zugát, de mégis Júlia házánál köt ki. Mikor belép a kapun láthatjuk, amit ő lát, ahogy nők serényen írják leveleiket Júliának, ahogy sörhasú, léha, kanklimaxoló hímegyedek fogdossák a Júlia szobor melleit kajánul röhögve.... Órákat tölt ott, egy füzettel és egy tollal a kezében, míg nem jön egy hölgy , és el nem kezdi összegyűjteni a leveleket. Érdeklődve figyeli a őt, aki távozik a fohászokkal. Egyértelmű, hogy egy újságíró, telve kíváncsisággal, követni fogja. Egy varázslatos kis házba lyukad ki, ahol 4 nő válogat a levelek között. Mint kiderült, ők Júlia segítői. Sophhie-nak több se kellett, köztük volt a helye. Így másnap már ő is segített begyűjteni a leveleket, amikor is a falban, egy rejtett zugban, egy több mint 50 éve írt példányt talál. Természetesen győz a romantika, a szentimentalizmus, válaszol rá. A történet folytatásában, az 50 éve írt levél gazdája ismét Veronába látogat, helyes unokájával, hogy egy hihetetlen kalandos utazásba kezdjen fiatal írónőnkkel együtt. Remélve a legjobbakat. Remélve, hogy álmaik beteljesülnek. Remélve, hogy a szívük diktálta út lesz a helyes.... Megsúgom! AZ LESZ! ;)
De had mondjam el előbb az okot, amiért írok erről. Én magam is álltam a híres erkély alatt Veronaban, és ugyanúgy mint a filmben, a fal tele volt ragasztgatva cetlikkel, melyekre szerelmes, összetört szívű lányok, asszonyok, nők írták fohászukat Júliához, illetve Júliának. Az udvarban álló szobrot én magam is megsimogattam, szerencsét remélve a szerelemben. Az ember hinni kezd az álmokban, mikor személyesen ott áll, egy régmúlt, szenvedélyes szerelem hűlt helyén. Én is hittem, s azok a nők is hittek, és még hisznek is, míg világ a világ, s míg lesz ki cetlit ragasszon, ki fohászkodjon Júliához. (Hozzá teszem Olaszországgal kapcsolatban, teljesen elfogult vagyok. A szerelmese vagyok. A Toscan vidék, a gyönyörű cédrusok, a hihetetlen szenvedély az emberekben....hmm...no de ez egy másik bejegyzés lesz...)
Na de ideje visszatérnem a történetre. Adott egy velejéig optimista (kissé naiv), törékeny már-már szűzies fiatal újságírónő ( ez már elég elcsépelt), aki természetesen más, mint a többi törekvő és másokon átsétáló szenzációhajhász firkász. Ő Sophie. A festői Veronaba utazik vőlegényével, mintegy elő nászút gyanánt. Mondanom sem kell a vőlegény egy tuskó . Nem találok rá más szót. Halvány gőze nincs mi a szerelem, mi a másik fél tisztelete. Hobbijának( mely egyben a munkája is) él. Szakács. Olaszország pedig az élvezetek hazája, az ízek találkozóhelye, az isteni ételek paradicsoma. Így minden idejét munkával tölti. Addig természetesen fiatal írónőnk a maga útját járja. Bejárja Verona minden zeg-zugát, de mégis Júlia házánál köt ki. Mikor belép a kapun láthatjuk, amit ő lát, ahogy nők serényen írják leveleiket Júliának, ahogy sörhasú, léha, kanklimaxoló hímegyedek fogdossák a Júlia szobor melleit kajánul röhögve.... Órákat tölt ott, egy füzettel és egy tollal a kezében, míg nem jön egy hölgy , és el nem kezdi összegyűjteni a leveleket. Érdeklődve figyeli a őt, aki távozik a fohászokkal. Egyértelmű, hogy egy újságíró, telve kíváncsisággal, követni fogja. Egy varázslatos kis házba lyukad ki, ahol 4 nő válogat a levelek között. Mint kiderült, ők Júlia segítői. Sophhie-nak több se kellett, köztük volt a helye. Így másnap már ő is segített begyűjteni a leveleket, amikor is a falban, egy rejtett zugban, egy több mint 50 éve írt példányt talál. Természetesen győz a romantika, a szentimentalizmus, válaszol rá. A történet folytatásában, az 50 éve írt levél gazdája ismét Veronába látogat, helyes unokájával, hogy egy hihetetlen kalandos utazásba kezdjen fiatal írónőnkkel együtt. Remélve a legjobbakat. Remélve, hogy álmaik beteljesülnek. Remélve, hogy a szívük diktálta út lesz a helyes.... Megsúgom! AZ LESZ! ;)
Pár hónappal ezelőtt nekem is sikerült ezt a filmet megnéznem. Azóta persze nem egyszer láttam,hiszen nő létemre én is nagyon szeretem a romantikusokat. Érdemes megnézni nagyon jó!!!
VálaszTörlés