Reggelre ébredve (könny áztatta arccal) két álomra emlékszem. Mindkettőben főszerepet játszott az alig fél napos, csecsemő unokaöcsim. Az első álom vidám volt. Babusgattuk, aludt az ölemben, etettem, simogattam, egyszóval szerettem, ahogy körülöttem mindenki más is. Ezután felébredtem, konstatáltam, hogy hajnal van. Megfordultam és ismét elnyomott az álom. Következő kép, ismét Bencus és egy nagy tömeg. Bencust papa tartja karjaiban, maga előtt, és mindketten egy irányba néznek, valakire. Igyekszem átverekedni magam a tömegen, oda akarok érni Bencushoz. Küzdök és közben szemem végig papán és Bencikén tartom. Mikor kiérek csoda folytán egy kisebb tisztásra érek, ahol egyszer csak ott terem mama. Oda sétált papámhoz kinyújtott karral, kérve a csöppséget. Kis Bence nevetgélt és gügyögése hasonlóan hangzott " mmmammmmaa". Drága mamám gyengéden magához szorította. A ránctalan kis pofi, az ő gyengéd ráncos arcához simult. Mama boldogan csak a nevét hajtogatta, nevetve félig gügyögve: Bence, Bence... Én pedig csak álltam mellettük, és könnyeim éppúgy potyogtak, mint pár másodpercre rá, mikor kinyitottam szemem! Ezután pedig félhangosan elmeséltem Neki, hogy már 3 unokája van, és mindenki jól van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése