2011. március 27., vasárnap

Egy csepp Csoda

Sziasztok!

A tegnapi nap folyamán személyesen találkoztam a csodával. Többször említettem már és írtam is a csodáról. Eléggé relatív :D de abban szerintem mindannyian egyetértünk, hogy valami számunkra hihetetlent, csodaszépet, rendkívülit jelent.
No de folytatnám. Tehát tegnapi napom, egy baranya-megyei faluban töltöttem. Pontosítok, papáméknál voltunk, kerti munkákban segédkeztünk, majd elvégzésük után terv volt a kis prüntyő meglátogatása a szülészeten. A nap fárasztóbbik részéről nem írnék, csak annyit, hogy tűző napon végzett munka = leégés és napszúrás + lüktető fejfájás némi szédüléssel és hányingerrel megfűszerezve. De persze mindez azonnal elmúlt, amint megláttam a csöppnyi csodát. De nem szaladok ennyire előre. Délután fél 4 előtt értünk be a szülészetre, 1 órát kellett várnunk mire láthattuk, egy üvegajtón keresztül (amely egy hosszú folyosóra nyílt, és arra pedig a mamák kórtermei nyílnak), mely mögé csak egyesével léphettünk be és csodálhattuk meg közvetlenül. (Hozzáteszem nagyon igényesen van kialakítva. Baba-mama barát. Ajánlom mindenkinek Pécset!) Anyukám ment be először a folyosóra, mi hárman pedig toporogtunk az ajtó másik oldalán, és türelmetlenül vártunk, hogy mikor jelenik meg a büszke anyuka, pici kisfiával. Vártunk és vártunk... Aztán pár perc elteltével végre megjelent nagynéném, tolva maga mellett Bencust. (Nagybátyám talicskának nevezte, azt a babaszállító kis kocsit.) Integettünk nagynénémnek, hogy hozza az üvegajtó mellé, had láthassuk. Hát lehet, hogy gáz, lehet, hogy nem, de ahogy felénk fordította az alvó csöppség kocsiját, és láthattuk teljes picinységében, eleredtek a könnyeim, képtelen voltam szabályozni. Sírtam és sírtam és közben óriási mosoly ült az arcomon. Nem tudtam betelni a látványával. Isteni csoda. Ahogy magzatpózban feküdt pólyájában. Édes pici kezeit ökölbe szorítva a feje alá téve aludt. Néha- néha megrezdülve, fintorogva, persze anyukája érintésére kisimult minden "gonddal" telt ránc. Nem is tudom talán leírni milyen érzés. Fogtam már csecsemőket, nem is egyet. Mégis az ő látványa valami olyan dolgot mozgatott meg bennem amit nem lehet egyetlen egy szóval jellemezni, megmagyarázni. A pici pofija, a törékeny pici teste. A csoda, hogy köztünk van, hogy köztünk lehet, vagyis inkább fordítsuk ezt meg, hogy mi vele lehetünk. A tudat, hogy nagymamánk már nem élhette meg ezt a csodát. Minden egyszerre zúdult rám, és csak potyogtak a könnyeim. No de anyu után én következtem. Még egyedül is hagyott vele az anyukája, kiment beszélgetni a többiekkel. Én addig szépen betakargattam, beszéltem hozzá halkan, hogy megszokja és majd később megismerje a hangom. Mondanom sem kell repült mellette az idő. Készítettem egy jó pár fotót. Minden pillanatáról őrizni fogok egy-egy fotót... Ezekből láthattok most néhányat... Gyönyörködjetek :)






































Mondanom sem kell, még jó pár bejegyzés főhőse lesz Bencikém. Soron követhetitek növekedését, fejlődését. Persze, ahogy eddig is, természetesen másról is fogok írni. De most elsősorban Ő a Minden!

Gyönyörű szép madár csicsergős vasárnapot mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. nagyon édesss! :) (sz. Timi)

    VálaszTörlés
  2. Szia Timi!

    Igen az... :) egy tündér... még mutatok majd képeket :) imádni fogod :)

    Puszicunami :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...