Hajnali 4 óra. A szoba csendjét semmi sem töri meg, csak az én tudatalatti sikolyom. Egyedül kuporodom az ágyban. Naivan azt reméltem, hogy reggelre ébredve, valakivel megoszthatom az egyedüllétet. Halkan suttogom a sötétbe:
- Hol vagy? - De válasz nem érkezik. Melegem van mégis vacogom. Feljebb húzom a takaróm. Azon tűnődöm, miért remegek minden sejtemben. Azt hiszem a lelkem reszket. Elkezdek magamban mantrázni:
-Vegyél mély levegőt! Nyugodj meg! Mély levegő és nyugalom! Nincsen semmi baj!
Halkan veszem a levegőt. Beszív, kifúj, beszív, kifúj. Érzem, hogy alább hagy a reszketés. Érzem, hogy az ereimben már nem száguld a vér, a szívem is normális ütemben pumpál. Egyedül vagyok, de mégsem magányosan! Ő mindig "bennem" van! Majd újból eltemet az álmok tengere...
- Hol vagy? - De válasz nem érkezik. Melegem van mégis vacogom. Feljebb húzom a takaróm. Azon tűnődöm, miért remegek minden sejtemben. Azt hiszem a lelkem reszket. Elkezdek magamban mantrázni:
-Vegyél mély levegőt! Nyugodj meg! Mély levegő és nyugalom! Nincsen semmi baj!
Halkan veszem a levegőt. Beszív, kifúj, beszív, kifúj. Érzem, hogy alább hagy a reszketés. Érzem, hogy az ereimben már nem száguld a vér, a szívem is normális ütemben pumpál. Egyedül vagyok, de mégsem magányosan! Ő mindig "bennem" van! Majd újból eltemet az álmok tengere...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése