Órák óta ébren vagyok. Mikor kinyitottam a szemem 3-kor, első gondolatom a szánalmas nyomorom volt. Nem kellett több... potyogtak a könnyeim. Isten látja lelkem, próbáltam illetve próbálom elterelni a gondolataim. Igyekeztem Dr. G-t nézni, minden véres dologtól undorodom, a betegségektől meg egyenesen hányok, mégis szinte mindennap Dr. G vezette boncolásokra alszom el. Érdekes. Ja és persze egyben morbid is. De most nem ez a lényeg. Igyekszem.
Ahogy igyekeztem megfelelni mindenkinek, kivéve magamnak, azt hiszem. Mindig arra törekszem, hogy mindenki szeressen, és mindenki a bizalmába fogadjon. Az a rögeszmém, hogy csak akkor érek valamit, ha minél többen szeretnek. Mindenki életében az első helyet akarom (szeretném) betölteni. (Ami óriási butaság és valahol egoizmus is. No és persze az Andi féle maximalizmus. Tudom. És igen, azt is tudom, hogy ez mire vezethető vissza. Tisztában vagyok vele, hogy ez mind önbizalomhiány. Bár nem tudom, hogy vagyok képes ego és "egotlan" is lenni egyszerre.) És ha véletlenül a második helyre zuhanok, (mert én ezt egyből zuhanásnak veszem és óriási negatívumnak és bűncselekménynek és felháborodom - közlöm, tudom, hogy hülyeség és, hogy feleslegesen) megharagszom az egész világra, csalódom a környezetemben, magamban. Elfog a világvége hangulat, meg az "Engem senki se szeret! Senki vagyok! Majd egyszer rájön! Ő veszített többet!" nóta, amitől már tényleg hányingerem van. De továbbra is, ha bármikor valami rossz ér, kapcsolataim révén, újból és újból elfújom szóról szóra a dalt.
Tudjátok, tisztában vagyok a hibáimmal. Azt is tudom, hogy soha, senkinek nem szeretnék, és nem is akarok gondot, rosszat, fájdalmat, csalódást okozni. Tudatában vagyok, hogy ez nem mindig alakult így. Tudatában vagyok annak is, hogy nem mindenki szerethet, mert valljuk be, mindig vannak irigyek és rosszakarók, no és persze előfordulhat olyan is, hogy egyszerűen nem vagyunk szimpatikusak másnak/egymásnak. Ezenfelül tudatában vagyok, hogy egy kapcsolat építéséhez, vagy épp a leépítéséhez, megrongálásához két ember szükséges.
Amikor egy kapcsolat már nem építő jellegű, mindig gondolkozom a miérteken. Mindig eszembe jut, hogy a kapcsolat valamiért kialakult, okkal! Ha vége kell lennie, annak is oka van. No de ahol megvolt a kapocs (legyen az szimpátia, közös témák és érdeklődési kör, közös barátok, szeretet, flört, vágy stb) egyszerűen nem múlhatnak el a régi dolgok. Bár az ilyen példákat mindig a kommunikáció hiányára fogom. Szerintem jogosan! Elbeszélünk, elmegyünk egymás mellett. Nem próbáljuk átgondolni/ megvizsgálni a másik fél szemszögéből az adott szituációt. Könnyebb a harag, könnyebb a támadás, (mint tudjuk legjobb védekezés - mellesleg irtó nagy butaság is szerintem). A világban kihunyt a megértés, az elfogadás, az együttérzés, a tisztelet, a kedvesség, az odaadás, a hűség, és még sorolhatnám. Hol van a Földön az 5 alapvető emberi érték? Kiben van meg? Ki él még ezek szerint?
Ahogy igyekeztem megfelelni mindenkinek, kivéve magamnak, azt hiszem. Mindig arra törekszem, hogy mindenki szeressen, és mindenki a bizalmába fogadjon. Az a rögeszmém, hogy csak akkor érek valamit, ha minél többen szeretnek. Mindenki életében az első helyet akarom (szeretném) betölteni. (Ami óriási butaság és valahol egoizmus is. No és persze az Andi féle maximalizmus. Tudom. És igen, azt is tudom, hogy ez mire vezethető vissza. Tisztában vagyok vele, hogy ez mind önbizalomhiány. Bár nem tudom, hogy vagyok képes ego és "egotlan" is lenni egyszerre.) És ha véletlenül a második helyre zuhanok, (mert én ezt egyből zuhanásnak veszem és óriási negatívumnak és bűncselekménynek és felháborodom - közlöm, tudom, hogy hülyeség és, hogy feleslegesen) megharagszom az egész világra, csalódom a környezetemben, magamban. Elfog a világvége hangulat, meg az "Engem senki se szeret! Senki vagyok! Majd egyszer rájön! Ő veszített többet!" nóta, amitől már tényleg hányingerem van. De továbbra is, ha bármikor valami rossz ér, kapcsolataim révén, újból és újból elfújom szóról szóra a dalt.
Tudjátok, tisztában vagyok a hibáimmal. Azt is tudom, hogy soha, senkinek nem szeretnék, és nem is akarok gondot, rosszat, fájdalmat, csalódást okozni. Tudatában vagyok, hogy ez nem mindig alakult így. Tudatában vagyok annak is, hogy nem mindenki szerethet, mert valljuk be, mindig vannak irigyek és rosszakarók, no és persze előfordulhat olyan is, hogy egyszerűen nem vagyunk szimpatikusak másnak/egymásnak. Ezenfelül tudatában vagyok, hogy egy kapcsolat építéséhez, vagy épp a leépítéséhez, megrongálásához két ember szükséges.
Amikor egy kapcsolat már nem építő jellegű, mindig gondolkozom a miérteken. Mindig eszembe jut, hogy a kapcsolat valamiért kialakult, okkal! Ha vége kell lennie, annak is oka van. No de ahol megvolt a kapocs (legyen az szimpátia, közös témák és érdeklődési kör, közös barátok, szeretet, flört, vágy stb) egyszerűen nem múlhatnak el a régi dolgok. Bár az ilyen példákat mindig a kommunikáció hiányára fogom. Szerintem jogosan! Elbeszélünk, elmegyünk egymás mellett. Nem próbáljuk átgondolni/ megvizsgálni a másik fél szemszögéből az adott szituációt. Könnyebb a harag, könnyebb a támadás, (mint tudjuk legjobb védekezés - mellesleg irtó nagy butaság is szerintem). A világban kihunyt a megértés, az elfogadás, az együttérzés, a tisztelet, a kedvesség, az odaadás, a hűség, és még sorolhatnám. Hol van a Földön az 5 alapvető emberi érték? Kiben van meg? Ki él még ezek szerint?
"Az öt Alapvetõ Emberi Érték az: Igazság, Erkölcs, Béke, Szeretet és az Erőszakmentesség.
Ezek az alapértékek a személyiség öt megnyilvánulásából fakadnak. Mindegyik alapérték a hozzátartozó személyiség-megnyilvánulás legmagasabb szintjét képviseli.
Ezek az alapértékek a személyiség öt megnyilvánulásából fakadnak. Mindegyik alapérték a hozzátartozó személyiség-megnyilvánulás legmagasabb szintjét képviseli.
- FIZIKAI - ERKÖLCS (HELYES VISELKEDÉS)
- ÉRTELMI - IGAZSÁG
- ÉRZELMI - BÉKE
- PSZICHIKAI - SZERETET
- LELKI - ERŐSZAK KERÜLÉSE
/Részlet Ahimsa - életmód magazin útkeresőknek/
Ugye van még remény!?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése