Akarat

Régen postoltam már hasonló hangvételben, hasonló kérdésekkel, felvetésekkel. De itt az ihlet. Miért veszekszünk? Miért akarjuk mindig, minden körülmények között az akaratunkat érvényesíteni? Ha sikerül érvényesíteni makacs kitartó érveinket, többnek érezzük magunkat? Mit érünk el vele, az adott szituáció témájának kimenetelétől eltekintve? Mi leszünk a jobbak? Az okosabbak? A nyertesek? Mit bizonyítunk ezzel? Abból nyerünk erőt, ha leigázunk valakit? Talán nő az önbizalmunk? Többek leszünk ezáltal? Az senki fejében nem fordul meg, hogy ezzel valakitől épp elveszünk egy nagyon lényeges dolgot? Megfosztjuk az énképétől. Ami így is a mai világban igencsak eltorzult emberek millióinál. Olyan magas elvárásokat tapasztalunk, látunk,olvasunk nap-nap után napilapok, blogok, fórumok százaiban, melyektől így is gombóc nő a torkunkban... Senki nem veszi észre, hogy fertőz a Média? Nemcsak játék és muzsika.... komoly dilemma elé állítja emberek millióit naponta. Olyan életet testesít meg, és vár el, melyet ha belepusztulunk is... nem érhetjük el. Reményt kelt, és álmokat... majd egy csettintéssel rombolja le naiv illúzióinkat. Bár hozzáteszem... nagy függő vagyok. Követem a híreket, nem egy, és nem kettő hírlevélre vagyok feliratkozva. Figyelem a divatot és követem a trendet... ha nem is gyakorlatilag, de elméletben százezreket költök bútorokra és Manolo Blahnik cipőkre. De mégis tudom hol a határ, és tudom mi a valóság. De mi van azokkal az emberekkel akik nem érzékelik azt a vékony határt a valóság és az őrület között? Azok folyamatosan pengeélen táncolnak? No de eltértem a tárgytól. Visszakanyarodnék az egyénre.

Ha tudjuk, hogy a vita, vagy veszekedés kimenetele sértő lesz, és valaki sérülni fog, miért folytatjuk? Mi hajt minket, mi sarkall minket arra, hogy csakazértis megmutassuk ki az "úr" a "háznál"? Pláne ha épp egy szerettünkkel vitázunk...Miért azt bántjuk, aki jóban-rosszban kitart mellettünk?

Meg kéne tanulnunk engedni, nyelni, alkalmazkodni és nem utolsó sorban kompromisszumot kötni. Látnunk kell magunkat a másik szemével. Soha nem ítélkezni, hanem elfogadni. Nem újabb és újabb akadályt generálni. Legyenek elvárásaink, de csak olyat várjunk el, amit mi is képesek vagyunk teljesíteni. Vajon egy kapcsolatban mi a megengedett elvárás? Mit akarhatunk, illetve az akarat megengedett? Elméletben nem az a jó kapcsolat, ahol nincs vita? Bár vita és veszekedés, két külön fogalom. Vita még oké... de veszekedni már nem jó!

Igyekezzünk tanulni a hibáinkból. Én is ezt teszem... épp az imént estem át, egy újabb butaságon. Mindig bizonyítani akarok... de miért? És miért mindig utólag mea culpázom?